Isten mint jungi archetípus

2021.06.22

Freud ragyogó betekintést kínált Isten szerepébe. Jung komplex kidolgozásokat halmozott fel vallásról, szimbólumokról, archetípusokról és a selfről. Adler értékké formálta Istent.  

Az archetípus (őskép) görög eredetű szó, az arkhe 'ősforma', valamint a tupos 'lenyomati kép' szavakból tevődik össze. Jung istenfelfogásának központi állítása, hogy isten egy archetípus. Ez az állítás különleges tulajdonságot tulajdonít ennek az archetípusnak, mégpedig minden archetípus meghatározó tulajdonságát: Isten a tudattalan elme legmélyebb szintjének megnyilvánulása, a kollektív tudattalané. Isten archetipikus formának való tulajdonítása maga után vonja azt a következtetést, hogy Isten a tapasztalatokat megelőző, 'a priori' szerkezeti összetevője a pszichének, felruházva öntudattal, intellektussal, szabadságjoggal, és céllal. Jungnál Isten mindenható tulajdonságai nem az infantilis és neurotikus karakter vallásos hittel összefüggő jelei - mint Freudnál -, hanem inkább az autonóm Isten-archetípus pszichés eredetű visszatükröződése.

Az elmúlt pár évtizedben hatalmas mennyiségű evolúciós pszichológiai és etológiai munka segítette elő a Jung-féle archetipikus hipotézis bizonyítékokkal való alátámasztását, ezzel megalapozva a psziché evolúciós fejlődésének feltárását a kollektív tudattalanban.

Anthony Stevens az archetipikus koncepció evolúciós perspektíváját fejlesztette ki, felfedezve biológiai, ösztönös lényegét. Michael Fordham saját fejlesztésű innovációja az elméleti és gyakorlati analitikus pszichológiában az archetípusok evolúciós nézőpontja fontosságának helyes felfogásán alapszik. Ő világított rá arra, hogy az új etológiai felfedezések fényt deríthetnek az archetípusok jellemzőire, továbbá határozottan támogatják, hogy biológiai entitásokként tekintsünk ezekre. Ebből az következik, hogy az archetípusok örökletes funkciókon alapszanak, ami azt jelenti, hogy valamilyen módon képviseltetik magukat a csírasejtekben. Ezért bármely archetipikus kép, melyet az elme tudatos része rögzít ugyancsak tartalmazza a genetikai tényezők hatását. 

Egy tanulmány során kimutatták a kapcsolatot bizonyos személyiségjegyek és a domináns archetípus között. Az adatgyűjtést Pearson-Marr archetípus mutatókkal, valamint Myers-Briggs személyiségteszttel végezték; az így kapott eredmények igazolták a feltételezést, mely szerint az egyes archetípusok kapcsolódnak bizonyos személyiségtípusokhoz. A fiatal felnőttkor fontos szakasz mindenki fejlődésében, számos archetípus dominanciája figyelhető meg ebben a meghatározó korban. 

Jung úgy határozta meg a kollektív tudattalant, mint a faj típusának megfelelő őstörténet, és az evolúció ideje alatt felhalmozódott memória tárházát. A kollektív tudattalan magában foglal egy sor archetípust - tárgyak kategóriáit, embereket és szituációkat, melyek az egész evolúciós időn keresztül léteztek.

Bolen, a San Francisco-i Pszichiátriai Klinika professzora a jungi nézetet vallja, mely szerint nem a fogantatáskor kezdődik egyéni életünk kialakulása, hanem ösztönszerűen öröklődő archetipikus vonásokat hordozunk, mely az egész emberiségben megtalálható, átfogó tapasztalati anyagot tartalmaz. Egy emberben több archetípus lakozhat egyszerre, tehát minél differenciáltabb egy nő pszichéje, annál valószínűbben található meg benne nem csak egyetlen 'istennőtípus'. Mindegyik fajta esetén különböző fejlődési utak adottak, és ezek segítségül hívhatók személyiségjegyek, tünetek elemzéséhez. A mítoszok emóciókon keresztül, imaginatív úton tanítanak, a topikok pedig a kollektív tudattalanból származnak, melyek - mivel az emberiség összegyűjtött közös emlékezeti anyagát tartalmazzák - időtállóak. A mítosz értelmezése az álom szimbolikájával analóg, ahá-élmény is társulhat hozzá, mellyel személyes élményeinket vetítjük a történetre. Az istennőalakok a közös tudattalanban fellelhető mintákat testesítik meg.

A kollektív tudattalan nem fejlődik önállóan, hanem öröklött, így preegzisztenciális archetipikus tartalmakat foglal magában, melyek meghatározott formákat adhatnak bizonyos pszichés tartalmaknak és csak másodlagosan válhatnak tudatossá. 

Az individuáció folyamatát figyelembe véve a dinamikus minőség az előtérbe kerülő jellemző. Jung úgy tekint a selfre mint az egész élethossz során folyamatos átalakulás alatt lévő létezőre. Minden archetipikus kép, amely megjelenik a születéstől az időskorig tartó fejlődési folyamatban, ennek az egyetlen archetípusnak a külső megjelenítésű kifejeződése. A fejlődés során a self hatással van a pszichére, és változásokat hoz létre az egyén minden szintjén - fizikai, pszichológiai és lelki szinten is. Az individuáció folyamatát a kompenzációs mechanizmus végzi a self által irányítottan. Míg az ego nem generálja vagy irányítja ezt a folyamatot, részt vehet benne azáltal, hogy tudatosságra tesz szert ezzel kapcsolatban. 

Jung szerint a self minden archetípus archetípusa, ezen pedig azt értette, hogy ez a központja, forrása és összessége a kollektív tudattalannak. Az életen átívelve célt rendel minden más archetipikus tapasztalathoz, melynek végső rendeltetése a self integrált fejlődése. 

A kép sémája sohasem tapasztalható meg közvetlenül, csak az archetípus elgondolásával kapcsolatos alapot szolgáltathatja, amely biztosítja a láthatatlan állványt egy teljes kiterjedésű metaforikus képnek, ami kifejeződhet tudatos hasonlatokban.  

Az Isten archetípus ábrázolja arra irányuló igényeinket, hogy megértsük az univerzumot, valamint értelmet adjunk a történéseknek, továbbá meglássuk: mindennek van valami célja.