Az optimizmus-pesszimizmus és a depresszió kapcsolata

2021.06.29

Az emberi faj talán legmeghatározóbb és legadaptívabb funkciója az optimizmus. Kialakulása az anticipációs képességével egy időre tehető. A jövőről való gondolkodás pedig egyben a saját halállal kapcsolatos előrelátást jelenti - az ezzel együtt járó félelem ellensúlyozására alakulhatott ki az optimizmus, tehát biológiailag meghatározott és adaptív. 

Egyes kutatásokban a korrelátumok vizsgálatánál azt találták, hogy az optimizmus alacsony szintje bejósolja a pszichológiai és fiziológiai problémák jelenlétét. Más esetekben pedig a pesszimizmus magas szintje hozható összefüggésbe a pszichés problémákkal. A magasabb pesszimizmusszint feltételezhetően defenzív stratégiának felel meg, és abban segít az egyéneknek, hogy kontrollérzetet szerezzenek a jövőre vonatkozó bizonytalanság felett - ugyanis a lehetséges negatív kimentelek számbavétele fokozza a proaktív viselkedés előfordulásának valószínűségét. 

Az optimizmus-pesszimizmus hatását vizsgálták még a kétség-averzió összefüggéseiben; azaz a szerencse a vizsgálati személyek oldalán van-e hiedelmeik szerint. Két feladat kapcsán manipulálták egy esetlegesen versenyképes kísérletvezető jelenlétét vagy hiányát. Összesen 112 résztvevő választhatott, hogy melyik opciót preferálja a két némileg eltérő Ellsberg-paradoxon feladatban: a kétséges vagy az ismert kockázatot. Az optimizmust az Életorientáció teszt hosszabb verziójával mérték (ELOT). Abban az esetben, amikor azt az információt kapták, hogy a labdák száma random módon meghatározott, az erősen optimista emberek szignifikánsan kevesebb kétség-averziót mutattak, mint a kevésbé optimisták. Ugyanez a mintázat volt jelen - bár kevésbé hangsúlyos módon - abban az esetben is, amikor a kétséges urna összetételét oly módon is lehetett értelmezni, hogy azt a kísérletvezető manipulálta. A pesszimizmust nem találták befolyásoló tényezőnek. A szituációról alkotott percepciókat - különösképpen a kísérletvezetőbe vetett bizalom mértékét - szignifikánsan befolyásolta a résztvevők optimizmusa. Azok az emberek, akik nem rendelkeznek erősen optimista személyiséggel, hajlamosak távol tartani magukat a kétséges opciók választásától. Amikor a kétséges helyzet világosan felvázolt, továbbá a bizalmi kérdéseket is eltávolítják, abban az esetben az emberek optimizmusa befolyásolja kétség-averziójuk fokát, és ezáltal döntéseiket is (az optimisták szerencsébe vetett hite erősebb). 

A depresszió és az illúziók kapcsolatát tekintve kutatások bizonyítják, hogy az emberek többsége egyfelől túlzottan pozitívan értékeli önmagát, másrészt az eseményekre gyakorolt befolyását felnagyítva észleli, harmadrészt pedig megalapozatlanul optimista a jövőt tekintve. Mivel paradox, hogy a legtöbb ember jobb legyen, mint az átlag, ezek a valóságalapot nélkülöző pozitív önképek illuzórikusak. További vizsgálatok kimutatták, hogy az emberek túlnyomó része több befolyást tulajdonít magának különböző helyzetekben, mint amennyivel igazság szerint rendelkezik. Például úgy gondolják, hogy jobban kontrollálják a kimenetelt, ha maguk dobják el a dobókockát, mint ha más dobná helyettük. Még a véletlentől függő eseményekre nézve is túlbecslik befolyásuk mértékét: az elvárt eredmény bekövetkeztekor felnagyítják annak arányát, amennyivel hozzájárultak az eredményhez. Továbbá a legtöbb ember megalapozatlanul optimista a jövővel kapcsolatban. Sokan túlzott képességeket tulajdonítanak maguknak a környezet befolyásolásával kapcsolatban, valamint jövőjüket kedvezőbben látják, mint az átlagét. Ezek a pozitív illúziók segítenek a sokszor bizonytalannak tűnő világgal való megküzdésben, a depresszió elkerülésében. 

Egy további kutatásban megvizsgálták a kapcsolatot a szerencsében való hit és a depresszió, valamint a szorongás között - számos kognitív és személyiségjegy kontextusában. Egyetemi hallgatókon (46 férfi, 98 nő) mérték a szerencsébe vetett hitet, a depressziót, a szorongást, az optimizmust, a neuroticizmust, az attribúciós stílust, az önértékelést, továbbá az irracionális hiedelmeket. Az eredmények azt mutatták, hogy a szerencsében való hit szignifikáns kapcsolatban van az optimizmussal és az irracionális hiedelmekkel.

 Számos modellt teszteltek annak megállapítására, hogy az irracionális hiedelmek vagy az optimizmus közvetíti-e a kapcsolatot a szerencsében való hit és a depresszió, valamint a szorongás között. Az eredmények afelé mutatnak, hogy a szerencsében való hit és a depresszió és szorongás közötti negatív kapcsolat legjobban a következő elmélet alapján írható le: a szerencsében való hit optimista vonásokat eredményez, továbbá az irracionális hiedelmek csökkent szintjét is.

 Kimutatták, hogy az akut depresszióval küzdő, valamint a terápiarezisztens betegek egyaránt magas pontszámokat érnek el a hipochondria, depresszió, hisztéria, pszichopátia, paranoia, pszichaszténia, illetve skizofrénia skálákon az MMPI teszten, összehasonlítva a kontrollcsoporttal. A mérsékelt depresszióval rendelkező pácienseket a normál populációhoz viszonyítva magasabb depresszióval és szociális introverzióval regisztrálták. A pesszimizmust és optimizmust tekintve a terápiarezisztens betegek hasonló eltéréseket mutattak, mint az akut depressziósok. A mérsékelt csoportba tartozók alacsonyabb optimizmus szintet mutattak, mint a kontrollcsoport - habár ezeket a betegeket a HAM-D segítségével gyógyultnak tekintették.

A lelki jóllét egy jól megalapozott prediktora a mentális egészségnek, ugyanakkor ezen összefüggés lehetséges mechanizmusai viszonylag feltáratlanok. Megvizsgálták a spiritualitás hatását - beleértve a vallási és egzisztenciális jóllétet - a depressziós tünetekre nézve, valamint az optimizmus és pesszimizmus lehetséges közvetítő hatását egy 66 fős női afroamerikai öngyilkosságot megkísérlő mintán. Egy nagyobb városi kórházban lévő kísérleti személyeket kértek fel arra, hogy töltsék ki a Spirituális jóllét skálát, az Életorientáció tesztet, valamint a Beck depresszió kérdőívet. A spirituális jóllét és a depresszív tünetek közötti összefüggés indirekt módon az optimizmus és a pesszimizmus által is közvetített. A nagyobb vallási és egzisztenciális jólét a magasabb optimizmusra való hajlammal áll összefüggésben, emellett alacsonyabb a pesszimizmus, valamint a depressziós tünetek mennyisége. (A spirituális jóllét történelmileg fontos az afroamerikai közösség számára, és ennek a mentális egészségre gyakorolt jótékony hatásai részben magyarázhatóak a kognitív-emocionális funkciókra tett befolyásával.)

 Egy további kutatásban megvizsgálták, hogy a megváltoztatható jövőben való hit befolyásolja-e az öngyilkossági hajlamot. Az öngyilkossági veszély prediktoraként teszteltek egy integratív modellt - mely magában foglalta az optimizmust, a pesszimizmust, valamint a jövőorientációt - felnőtt mintán, alapellátásos betegek körében. Az öngyilkossági kockázat két prediktorának (depresszív tünetek, öngyilkossági viselkedés) a többihez hozzáadódó befolyásoló hatásán túl az optimizmus-pesszimizmust, valamint a jövőorientációt feltételezték mint egymással interakcióba lépő súlyosbító tényezőket. Az eredmények azt tükrözték, hogy az optimizmus mértéke erőteljes előrejelzője az öngyilkossági kockázatnak felnőtteknél. Úgy találták, hogy a jövőorientáció szignifikáns inkrementális validitással járul hozzá a depresszív tünetek bejóslásához - de nem az öngyilkos magatartáséhoz. Érdemes megemlíteni, hogy az optimizmus-pesszimizmus és a jövőorientáció interakciója szignifikánsan fokozza mind a depresszív tünetek, mind az öngyilkos viselkedés bejóslásának hatékonyságát. A jövőorientált konstruktumok terápiás javításának következményei az öngyilkos hajlamú egyének kezelésében jelenleg még nem definiáltak.

 A major depressziót néha nem egyszerű diagnosztizálni orvosi értelemben véve beteg páciensek esetén - megkülönböztetve olyan hangulati állapotoktól, amelyek esetleg nem adekvátan differenciáltak. Megelőző kutatások hangulati állapotok számos dimenzióját találták, ideértve a demoralizáltságot (reménytelenség, tehetetlenség) és az anhedóniát (képtelenség az örömérzésre). A DSM-IV major depresszió esetén magas volt a prevalencia az olyan résztvevők csoportjaira nézve, akiket jellemez a magas szintű demoralizáltság, valamint kisebb mértékben az anhedónia is. Megállapították, hogy a tünetek két kombinációja nagymértékben összefüggésbe hozható a major depresszióval: az egyik a pesszimizmus és értéktelenség érzés, a másik pedig a pesszimizmus, a mások iránti érdeklődés elvesztése, valamint a halállal való foglalkozás. Következésképpen a kulcstünetek azonosítása - különösen a pesszimizmust magukban foglalók - segítheti a depresszió klinikai megértését és kezelését.