A társfüggőség

2021.06.25

Evolúciós pszichológiai perspektívából elemezve a kodependenciára késztető kényszer nem individuális vonásnak, hanem inkább csoportfunkciós nyomásnak feleltethető meg - amely azt a célt szolgálja, hogy fenntartsa a közösség kiegyensúlyozott mechanizmusát. Ez egy állapot, melyben a család vagy csoport tagjai elvesztették önazonosságukat, hogy felvehessék a csoportidentitást. Mindez maladaptív és kényszeres viselkedésminták együttesével bizonyítható, melyeket abból a célból illesztett be az egyén a viselkedésrepertoárba, hogy a túlélést elősegítse az adott közösségben - amelyben az emocionális fájdalom érzékelhető szintű diszfunkcionalitást okoz.

A társfüggőség - a népszerűsége és a számottevő gyógyult eset ellenére - napjainkig szabványos meghatározást nélkülöző kifejezés - sem a DSM-be, sem a BNO-ba nem sorolták be a célból, hogy felállítsák a diagnosztikai kritériumait. Jelenleg nem eldöntött, hogy betegségnek, állapotnak, vagy az abnormális módon viselkedő emberekre adott normális válasznak tekinthető-e. Viszont bárminek is tartjuk, ez egy probléma, és a gyógyulás egészségesebb közérzetet eredményez. Súlyos esetben akár romboló viselkedéshez, depresszióhoz, szorongáshoz, fizikai megbetegedésekhez, vagy öngyilkossághoz is vezethet, ha nem kezeljük.

Az 1980-as évek társfüggőség-elmélete patológiás megközelítésű értelmezésmódot alakított ki, mely szerint e betegség pszichodinamikai gyökerű, kifejezetten a sérült self vagy a problematikus nevelés eredményeképp kifejlődve. Ezen aspektus fejlődését tekintve a jelenleg domináns nézet az, hogy a társfüggőség egy személyiség-tünetcsoport, mely szorosan rokon az addiktív szeretettel, ami lehet exogén vagy endogén eredetű: tehát a kodependens kapcsolódási mód is előtérbe kerül, nem csak a személy karakterisztikumai.

A klinikai irodalomban a társfüggőséget betegségként, személyiségzavarként, valamint a másokkal való kapcsolatok maladaptív formájaként határozzák meg. Ezek a definíciók és leírások tipikusan az individuál-patológiából eredeztethetők, szerkezetileg mégis természetüknél fogva interperszonálisak, és nem léteznek izoláltan. A társfüggőség klinikai modelljének alternatív nézőpontjából a kapcsolatban egyenlőtlenségek tükröződnek. Vizsgálatban kimutatták, hogy a társfüggő viselkedés megítélése függ a kapcsolat körülményeitől: ilyen például a partner hozzáállása, valamint a szenvedélybeteg neme.

Azt a személyt tekintjük társfüggőnek, akit egy másik ember viselkedése irányít, ugyanakkor maga is rögeszmésen uralkodni kíván társa felett, ezzel kikényszerítve a történéseket saját elgondolása alapján - mindezt a szeretet nevében. Ennek kivitelezése individuálisan változó, a cél viszont nem különbözik: az egyén elképzelése szerint befolyásolni másokat, rábírni őket a saját akarata által meghatározott viselkedésre.

Rendkívül fontos a még időben történő felismerés, ugyanis a felnőttkorban megnyilvánuló pszichopatológiák korai abúzusra adott hosszú távú vagy maradandó reakciókat tükröznek - mivel a nem megfelelő bánásmód negatívan befolyásolja a későbbi mentális egészséget.